#Könyvmolypéntek

Könyvmolypéntek by Dave The Reader’s Blog

A mai nap egy új eseményt jelenthetek be a blog történelmében. Végre útjára indul augusztusban még minden pénteken, szeptembertől minden második pénteken egészen december végéig a Könyvmolypéntek című cikksorozatom.  Ebben a cikksorozatban könyvekkel kapcsolatos cikkeket olvashattok majd péntekenként. Szó lesz itt a kötelező olvasmányoktól megkezdve, összehasonlításokról, kiadással kapcsolatos témákról és minden, ami könyvekhez fogható, továbbá az újonnan készített interjúk szerzőkkel is itt fognak megjelenni, egy kis ráadásként, nos, azt mondom, kezdjük is, jó olvasást kívánok mindenkinek! 

Az első témának, mivel még javában benne vagyunk a nyárban és ugye minden diáknak van könyvekkel kapcsolatos kötelezettsége, a házi/kötelező olvasmányokat választottam. A kötelező olvasmányokról el lehet mondani, hogy minden gyereknek nem tagadott rémálma. Megszokhattuk, hogy minden tanév utolsó irodalom óráján elhangzanak, mit is kell jövő tanévig elolvasnunk. Megvallom őszintén, gimnáziumban még egy darab kötelezőt sem olvastam el, persze nem akarok senkit sem lebeszélni róla, csak kérdem én, miért olvassam el, ha meg lehet lenni nélkülük is? Miért olvassam el, ha megfeszülök, se kapok jobb jegyet, mint 4/5-öd irodalomból? Miért olvassam el, ha olyan csiga tempóban haladunk 10. osztályban, hogy még  a tankönyv háromnegyede hátramarad 11. re? Ráadásul egyre nő a számuk, kérdem, hogy fogjuk behozni? – sehogy. Akkor miért olvassam? Na, meg rengeteg más alternatíva is van, elolvassa más és elmeséli, elolvasok egy olvasónaplót róla, rövidített példány, fórumok, moly.hu … sorolhatnám. Na meg aki nem szeret olvasni az úgyse fogja elolvasni, aki meg szeret, az nem kötelezőre pazarolja el az idejét. Tény, hogy szerves részét képzik a tanmenetnek, de én így se látom sok értelmüket. Anno még általánosban “humán” tagozatos voltam, kezdeti rajongásom ott is hamar abbamaradt a könyvolvasás után, aztán jött a hetedik osztály, amikor is tanárváltás történt és a magyar tanárunk vette át a csoportot. Nos, bármennyire is nem szeretjük a szigorú tanárokat, meg kell vallani mindig is ők voltak és lesznek a legjobb tanárok. Talán az ő szigorúságának és messzire nyúló rémhírének (egyébként a fele nem igaz) volt köszönhető, hogy újra elkezdtem olvasni, na meg Nógrádi Gábornak. A nagy kedvencem a Twist Olivér volt, ha nem lettem volna humános, talán soha nem veszem rá magam újra, hogy olvassak, és nem kötök ki itt egy blogon. Összességében ezzel csak annyit szerettem volna mondani, hogy aki szeret (ne) olvasni az úgyis fog, előbb utóbb eljut oda, hogy ezt a könyvet, de elolvasnám,  én is így voltam a Megmaradt Alice-nek-kel kilencedik osztályban, rá fog találni az útra, arra az útra, ami majd új világokat nyit ki előtte és nem is fogja bánni. Aki nem szeret olvasni, nem is fog, persze sokan mondják, hogy még nem találta meg  a számára megfelelő könyvet, de az a legnagyobb baj, hogy nem is akarja megtalálni. Egy kötelező olvasmány is tud hasznos és tanulságos lenni, de mivel benne van a nevében, hogy kötelező, hiába hívják mostanság házi olvasmánynak, az kötelező volt és lesz, addig ne várjanak nagy sikert. Hagyni kell, hogy megtalálja saját maga az utat, ami az olvasás felé vezeti. Ez lehet szerelmi bánat nagy csalódás, sértegetések sorozata és csak egyszerűen valaki más szemével szeretné látni a világot, aztán majd eljön az idő, amikor már minden irányba megnyílik az érdeklődési köre egy gyereknek/felnőttnek/könyvmolynak és onnan már csak a pénztárca szab határt a végtelen könyvek listájának. Köszönöm, hogy elolvastad, egy hét múlva találkozunk. ♥♥♥

Hozzászólás

advertisement

Power by

Download Free AZ | Free Wordpress Themes

%d blogger ezt szereti: